KIEMELT INFORMÁCIÓ

Pályaválasztás előtt állsz?
Tovább olvasomLEVÉL AZ IGAZGATÓTÓL
Bemutatkozás
Köszöntöm a látogatót iskolánk honlapján. Intézményünk az 1950-es évek óta meghatározó iskolája a térség szakképzésének. A folyamatosan változó világot követve a korábban tisztán mezőgazdasági szakirány a 90-es években egészült ki először közgazdasági, majd számítástechnikai alapokat adó képzésekkel. A 2000-es évek első fele hozta el azt a struktúrát, amely jelenleg is követi a járásban lévő duális partnerek igényeit. Jellemző ránk a sokszínűség, összetettség és a rugalmasság. Technikum és szakképző iskola, valamint felnőtteket célzó esti képzéseink vannak. Rendelkezünk kettő iskolaépülettel, felszerelt tanműhelyekkel, Digitális Közösségi Alkotóműhellyel, kollégiummal, sportcsarnokkal és intézményi gépjárművekkel. Oktatói testületünk fiatalabb az országos korfánál, a rájuk bízott diákokat lelkiismeretesen készítik fel a szakmai- és érettségi vizsgákra egyaránt. Diákönkormányzatunk lelkes és kreatív fiatalokból áll, akik a segítő oktatóval együtt teszik a diákok számára még elfogadhatóbbá a mindennapokat. Rendszeresen veszünk részt pályázatokon, melynek eredményeként tudjuk bővíteni vagy az infrastruktúrát, diákjaink látókörét, vagy kollégáink szakmai tudását. Iskolánk állandó segítője az Ipari Iskola Alapítvány, amely az alapszabályában megfogalmazott céloknak megfelelően könnyíti feladataink ellátását.
Hivatalos Facebook oldalunk elérhető a www.facebook.com/dozsakalocsa címen és betekintést enged mindennapi életünkbe, versenyeinkbe és ünnepségeinkbe.
Bízom abban, hogy az oldalunkra látogató megtalálja a keresett információkat, azonban ha marad megválaszolatlan kérdése, keressen bennünket elérhetőségeink bármelyikén, rövid határidőn belül felvesszük Önnel a kapcsolatot.
Mottónk: Segítünk azzá válni, akivé szeretnél!
Kalocsa, 2023.09.01.
Fekete Antal igazgató

Hírek

JÖVŐD A TÉT! Pályaválasztási kiállítás
A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal a „Jövőd a tét!” Pályaorientációs Rendezvénysorozatot szervezz, melynek középpontjában a pályaválasztás előtt álló hetedik és nyolcadikos tanulók, valamint szüleik lesznek.
Iskolavezetés
október 3.

Gólyatábor 2023
Kedves leendő kilencedikesek! A Gólyatábor 2023. augusztus 30-án és 31-én 9-15 óráig lesz a Dózsában. Gyülekező az Asztrik téri főépület Dísztermében szerdán 9-óráig. Kérlek benneteket, hogy ne késsetek el, mert nem végig ebben az épületben leszünk, ne kelljen senkinek keresgélnie a csoportokat.
Igazgató
augusztus 24.

Pedagógusnap
A Bajai Szakképzési Centrum pedagógusnapi ünnepségét tartották ma Baján, a Bácskai Kultúrpalotában. A 2022/2023-as tanévben kiemelkedő munkát végzett kalocsai pedagógusoknak Filvig Géza Kalocsa város polgármestere adta át Kalocsa Város Önkormányzatának elismerő oklevelét, míg a Szakképzési Centrum főigazgatói elismerő oklevelét Valterné Pataki Gabriella főigazgató asszony.
Baksa László
június 12.
Rendkívüli felvételi eljárás
Iskolánk a 2023/2024 tanévre rendkívüli felvételi eljárást ír ki a szabadon maradt férőhelyekre.
Iskolavezetés
május 12.
Elérhetőség
Telefon:
+36/78/461-600
E-mail cím:
info@dozsakalocsa.hu
Székhely:
6300 Kalocsa, Asztrik tér 5-7.
Postacím:
6300 Kalocsa, Asztrik tér 5-7.
OM azonosító:
203028/007